2018. október 28., vasárnap

Bronz- türkiz tollas bögre #Hogyan készült

Ennek a bögrének az elkészítésének két nagyon egyszerű apropója volt, mégpedig hogy egyrészt szeretek bögrét festeni, másrészt pedig egy óvatlan pillanatban összetörtem a sajátomat.



Nagyon szerettem és különleges is volt, mert akkor készítettem életemben másodszor pici strasszokkal díszített bögrét. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ennyire tartós lesz. Mert egyébként 2 évig nyúztam a "teaszezonban" nap mint nap, és gyönyörűen állta a használatot. Az egyetlen ellensége én voltam és az óvatlan kezem. Szóval ez a momentum indokolta, hogy végre új bögrét készítsek magamnak. 

Az alap bögrére a Pepcoban leltem, kicsit különlegesebb, négyzetes formája miatt rögtön megtetszett. Bár festés szempontjából nem könnyítettem meg a helyzetemet, úgyhogy a mintaválasztásnál kellett ügyeskednem.

Sok ötlet cikázott a fejemben, végül ez a toll minta lett a győztes, amit türkiz, bronz és fehér színekben álmodtam meg, körbevéve a teljes bögrét. Apró kiegészítésként került a fülére a nevem illetve egy lótusz virág szimbólum.

A minta megrajzolása után indigóval felvittem a bögrére a mintát, majd fekete kontúrfestékkel meghúztam a vonalakat. Száradás után óvatosan letöröltem az esetlegesen látszó segédvonalakat, hogy később ne keveredjen a festékekkel.









Íme a színválaszték, amivel dolgoztam: türkiz, bronz és fehér porcelánfesték, amiket fogpiszkálóval vittem fel a felületre. Meglepő lehet, de nem dolgozom ecsettel, ez a verzió működik tökéletesen számomra. :)


A tollakon kicsit mindig összemostam a két szín határát.















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.