A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koszorú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koszorú. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 31., szombat

Illatos potpourri koszorú

Remek lakásdekorációs ötletet hoztam nektek. Ha szerettek babrálni, akkor próbáljátok ki, garantált kikapcsolódás lesz egy pár órára. Mert bár úgy tűnik hamar elkészíthető, azért időigényes. De cserébe nem igényel nagy kézügyességet, inkább csak szépérzéket. Mivel potpourriból készül, ezért bónuszban még illatos is lesz, és ha mindez nem győzött volna meg, akkor láthatod, hogy kevés alapanyagból elkészíthető. Vágjunk bele!



Amire szükséged lesz:
  • potpourri
  • hungarocell koszorúalap
  • ragasztópisztoly
  • vékony szaténszalag
  • 1 db kör alakú fa lapocska
  • sötétbarna akrilfesték
  • lila akrilfesték
  • egy vékony és egy vastagabb ecset



Mivel én levendulás potpourrival dolgoztam, amiben nagy részt a lila dominált, ezért lefestettem a fehér hungarocell koszorút lila akrilfestékkel. Így véletlenül sem fognak virítani a fehér foltok a szárított termések között. Nem vesződtem vele, hogy teljesen egyenletes legyen, illetve egy rétegben vittem fel a felületre.
A potpourri egyébként nagyobb áruházakban beszerezhető, többféle színben és illatban.



Ezután jöhet a móka része. Kiöntöttem a potpourrit egy tálba, és elkezdtem őket óvatosan felragasztani a ragasztópisztoly segítségével. Érdemes minél sűrűbben rakni őket, mert annál szebb lesz a végeredmény. A koszorú hátoldalát üresen hagytam, így könnyen felakasztható falra vagy bármilyen egyenes felületre.






Apró díszítésként készítettem el a kör alakú fa lapocskára a "Joy" (öröm) feliratot a Quickier Demo betűstílussal (innen letölthető). Ceruzával felrajzoltam, majd a vékony ecset segítségével és a sötétbarna akrilfestékkel felfestettem. Száradás után a ragasztópisztollyal ezt is felragasztottam.








Végezetül jöhet a vékony szatén szalag. A hófehér színűből vágtam pár centimétert, majd megcsomóztam, és úgy igazítottam, hogy a csomó  a koszorú hátuljára essen.







Alkossatok örömmel, és ha tetszett a bejegyzés, akkor az alábbi ikonok segítségével tudod lájkolni illetve megosztani!

2016. december 1., csütörtök

5 DIY Adventi koszorúm

Most hogy a Facebook állandóan feldobálja az ugyanazon a napon közzétett képeimet, és most jellemzően az előző évek adventi koszorúi vannak fókuszban. Így arra gondoltam, összeszedem nektek, hogyan vártuk mi az ünnepeket.

Egészen tavalyelőttig szalmakoszorú volt, nem is nagyon gondolkodtam másban. Tavaly aztán nem lett meg a koszorú alap, ellenben egy fa kínáló tálam, amit még nem használtam fel, igen. Fogalmam sincs, honnan jött az ötlet, de végül is megcsináltam, és annyira tetszett, hogy idén is ez került az asztalra, némi felújítással.


2012

A 2012-es verzió a közepén levő gipszangyalkától volt különleges. Egyáltalán nem volt előre eltervezett, csak kaptam ajándékba egy kiöntött figurát, amit nagy gonddal kifestettem. Majd miután kész lett a koszorú láttam, hogy hiányzik valami a közepéről. Így került a képbe az angyalka.
Az alapot tujával vontam be, szerintem ezzel könnyebb bánni, mint a fenyővel, másrészt meg ez "terem" az udvarban ;)

2013

Most visszanézve, a 2013-as számomra telitalálat lett. Mindig az otthon fellelhető anyagokból dolgozom, pár apróságot veszek, ha szükséges, meg persze gyertyákat.
Szintén tuja borítással készült, a piramis gyertyák pedig gyönyörűen mutatnak a széles szalaggal. Plusz szerencse volt, hogy az egész ráfért egy műanyag tálcára. (Egyébként inkább pirosas színe volt, csak a kép nem lett színazonos.)

2014

2014-ben anyukámmal karöltve készült a kompozíció. Pikk-pakk behorgolta a koszorút, így nem kellett mindenféle örökzöldekkel vesződni, madzagozni, hogy sehol ne álljon ki, de mindenhol legyen belőle. Aztán jöhetett a tőlem megszokott narancskarika-fahéj-toboz kombó, pici gömbökkel felturbózva.

2015

Már említettem, hogy a tavalyi és az idei koszorút helyettesítő adventi gyertyás műveim kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz. Így ezekről nem is ejtenék több szót, részletes leírást az elkészítéséről egy korábbi posztban olvashatsz.


2016
http://kivaneztalalva.blogspot.hu/2016/11/rendhagyo-adventi-koszoru.html

Szóval egy biztos, jövőre sem fogok ragaszkodni a koszorúhoz - és nem ismételve magamat, - megpróbálok egy újabb ötletet megvalósítani.

Örömteli ünnepvárást kívánok Nektek! :)


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az alábbi ikonok segítségével!

2016. november 20., vasárnap

Rendhagyó Adventi koszorú

Ha még nem álltál neki, ezt a bejegyzést mindenképp olvasd el! :) Ugyanis pikk pakk elkészíthető, a leghosszabb időt a tálaló becsomagolásával lehet eltölteni, a többi dekorációt meg csak egyszerűen rá kell tenni.



A külső outfithez:
  • fa kínáló
  • csomagolópapír - szaténszalag - papírragasztó - cellux
  • akrilnyomda - barna színű papírdarab - formalyukasztó - 3D-s ragasztókockák

Dekoráció:
  • 4 db gyertya
  • gyöngysor
  • 4 db dió
  • 4 db szárított narancskarika
  • 1 rúd fahéj
  • 4 db pici karácsonyi gömb
  • 1 db toboz

Extraság:
  • opcionális: arany színű festék és csillámpor


Első lépésben becsomagoltam a fa kínáló tálat, amit egyébként hobbi boltokban lehet beszerezni, általában díszíthető tárgy kategóriában szokott szerepelni. 
Akinek ez macerás, az nyugodtan fesse be, dekupázsolja vagy akár hagyja díszítetlenül a tálat. Én azért választottam a hópelyhes csomagolópapírt, mert nagyon tetszett, és úgy gondoltam, jól mutatna rajta. Mivel a kínáló oldala elég magas, ezért az aljába kartondobozkákat tettem, hogy megemeljem a magasságát, majd lefedtem egy kartonlappal, amit szintén becsomagoltam.




Ha ez kész, igazából a nehezén túl is vagyunk. Maradjunk még a külső résznél, erre egy kis táblácskát terveztem sötétbarna szaténszalaggal. Ez úgy készült, hogy kivágtam egy téglalapot a barna papírból, majd a sarkait formalyukasztóval kilyukasztottam, közepére karácsonyi mintás akrilnyomdával pecsételtem.
Tegyük fel a kínáló köré a szaténszalagot a papírragasztóval, és ahol összeér, oda helyezzük el az elkészült táblácskánkat a 3D-s ragasztókockákkal, hogy szépen kiemeljük. Ez majd prímán elfedi az illesztést.




Jöhetnek a dekorációk. A képen jól látszik az elrendezés, ezért erről túl sok szót nem ejtenék. 
A gyertyákat lehet, hogy már többen felismertétek, hogy a Lidl-ből szereztem be (idén is), szerintem ár-érték arányban a legjobb (700 ft), ezen kívül szeretem, hogy ilyen lépcsőzetesre öntötték őket, és kis csillagokkal szórták meg: tuti design :) 
A lépcsőzetességnek további előnye is van, mivel nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálunk a 4 hét alatt sosem ég le az összes gyertya, utána meg már az ember elrakja és jövőre újakat vesz. Ennek a problémának a kiküszöbölésére született is nemrég egy ötletem, amit hamarosan megosztok veletek.




A narancskarikákat felületesen bepacsmagoltam arany színű akrilfestékkel, hogy kapjon egy kis patinát, majd a diókat és a tobozt teljes egészében. A tobozt bekentem folyékony ragasztóval, és megszórtam arany csillámporral. 
Tipp: A felesleget rázd le róla egy papírlapra, és öntsd vissza, hogy újra fel tudd használni.




A kis gömböcskék eredetileg arany színűek voltak, de tavaly vettem őket és valahogy megkarcolódtak, így lefestettem őket vörösréz akrilfestékkel - csak hogy ne minden arany legyen.




Nincs más hátra, alkosd meg a kompozíciódat, kezdve a gyertyák lerakásával, a gyöngysorral és a többi kiegészítővel, a végén pedig koronázd meg az egészet egy illatos fahéjrúddal, magadat pedig jutalmazd meg egy pohár forralt borral. Kezdődhet az adventi várakozás! :)






Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az alábbi ikonok segítségével!

2016. április 25., hétfő

Tavaszi vesszőkoszorú

A tavasz meghozza a lelkesedést, a napsütés energiával és alkotási kedvvel tölt fel. Legalábbis nálam ez nagyon működik. Szóval újra belevetettem magam a blogolás sűrűjébe, hátha másokat is sikerül megfertőzni egy kis kreatívkodással. Saját alkotásaimon keresztül szeretnék minél több ötletet bemutatni nektek - remélhetőleg rendszeres időközönként.

Természetesen lehet engem követni itt a blogon, és egyéb közéleti helyeken, ezeket mind megtaláljátok a jobb oldali sávban, illetve a bejegyzések alján.

No de ennyit elöljáróban, jöjjön a lényeg. Egy igazi tavaszi koszorú az én repertoáromból sem maradhatott ki, már régóta szerettem volna készíteni egyet. A klasszikus helye a bejárati ajtón lenne, de nálam most mégis a falra került fel, azaz nálunk... kolléganőim nagy örömére.

Mi kell hozzá?
  • 20 cm-es vesszőkoszorú alap
  • 5 db fehér habszivacs rózsa
  • zöld kartonpapír
  • barna tintapárna
  • egy pillangó
  • bézs színű szatén szalag
  • zsákszalag
  • ragasztópisztoly

1. Először is a zsákszalagot a koszorú kb egyharmadára rátekertem, majd ragasztópisztoly segítségével rögzítettem. Zsákszalagot egyébként hobbi boltokban lehet venni méterben pár száz ft-ért.



2. Szatén szalaggal lazán körbetekertem az egész koszorút, majd a végén hagytam egy kis akasztónak is belőle. Érdemes itt is ragasztópisztollyal rögzíteni: gyors és biztosan megragad, bár egy "kicsit" forró, úgyhogy csak óvatosan vele.



3. A zöld kartonpapírra cakkos leveleket rajzoltam, és kivágtam őket. Ezután barna tintapárnával megütögettem a szélüket, hogy jobban mutassanak a fehér virágok között.

4. Jöhetnek a rózsák a zsákszalagra, majd közéjük a levelek tetszés szerint. A lepkét pedig nemes egyszerűséggel csak rá kellett csiptetni a rózsára. Én kreatív boltban tudtam ilyet venni készen, de utána rájöttem, hogy lehetne saját kezűleg is készíteni ilyet. Ugyanis csak műtollak vannak megfestve, illetve kicsit formára szabva, és szerintem ezekből az alapanyagokból olcsóbban is ki lehetne hozni a dolgot.

Nézzetek be máskor is, kreatív napot kívánok!



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, illetve lájkold Facebook oldalamat az extra tartalmakért! Követheted a blogot is, iratkozz fel rendszeres olvasónak a jobb oldali sávban!

2014. augusztus 7., csütörtök

Pillangós ajtódísz

Most egy vidám ajtódíszt mutatok be nektek. Azért, hogy mégse legyen olyan egyszerű, a pillangókat hajtogattam. Nem kell megijedni, nem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik. :) De aki nem szeretne ezzel vesződni hobbi boltokban kaphatóak szép színes lepkék, vagy akár  papírból kivágott sablonnal is el tudom képzelni.

A hajtogatás menetét itt találjátok:



Amire szükségem volt:
  • hungarocell koszorú
  • újrahasznosított papír
  • színes csomagolópapírok, kottapapír
  • pici gombostűk
  • aranyfonal
  • szalag

 

A hungarocell koszorút betekertem az újrahasznosított, szürkés színű papírral.


Majd jöhettek a pillangók különböző méretekben, én 8-9-10 cm-es négyzetekből készítettem őket színes mintás csomagolópapírokból. (Tipp: én Sparban találtam meglepően olcsón és nagy méretben.) Találtam kallódó kottapapírt is, így ezekből is hajtogattam párat, majd kis méretű gombostűkkel rögzítettem őket a behorpadásoknál, így szinte nem is látszanak, viszont akár később újra felhasználgatóak.




A végén még tekertem a bal oldalára díszítésként arany fonalat, hogy ne legyen annyira üres, majd egy darab szalagot is, melyre szintén egy kis pillangó került.

Jó alkotást! :)